Allergia - Szuper Zöldek por és lúgosító csepp sikerek

"Ami talán az én sikereimnél fontosabb, az a nagyobbik lányom sikere.

Ő most lesz 5 éves, és 10 hónapos kora óta folyamatosan nagyon intenzív bőrszárazsága és ekcémája van. Kiderült, hogy tojás-érzékeny, és bizonyos állatok érintése és az erős nap is allergiás reakciót okozott a bőrén.

Sikerült vele megbeszélni, hogy miután királylány, ő is inni fogja a „sárkányitalt" (SuperGreens).

Az első időszakban nagyon kijöttek a kiütései. Az agyag (ugyancsak InnerLight termék), pár perc alatt megnyugtatta a gyulladt bőrét, így elviselhetővé téve ezeket a napokat.

A 3. hét után érezhető volt a különbség. Az addig nagyon száraz, érdes bőre sokkal kellemesebb tapintásúvá vált.

Az 5. hét után vendégségben voltunk, és mint utólag kiderült 5 muffint (tojással készült sütit) sikerült elfogyasztania, és csodával határos módon nem jött elő az ekcémája.

Ez történelmi pillanat volt az életünkben, hiszen nagyon rossz nézni, ahogy egy kisgyerek véresre kaparja a bőrét, annyira viszket neki.

Jelen pillanatban is tovább folytatjuk a kúrát, és míg tavaly nyáron csak késő délután tudott napra menni, addig idén az oviban rengeteget pancsiztak erős napsütésben is. A bőre összehasonlíthatatlanul jobban bírta a napot, és bár párszor kijött rajta kiütés, az sokkal enyhébb és gyorsabban elmúló volt.

Bár a táplálkozására korábban is odafigyeltünk, végigéltem jó pár olyan éjszakát és nappalt, amikor a viszketéstől zaklatott volt, és nem bírt pihenni.

Szülőként az ember szeretné, hogy gyermeke teljesen egészséges legyen, ezzel én is és még rengeteg szülő így van. Ezért is határoztam el, hogy akinek csak tudom, elmondom a tapasztalataimat, hogy minden szülő, aki csak akar, segíthessen a gyermekének.

Antal Rita"

 

" Közel két hónapja iszom a terméket. Nekem jobb oldalon beteg a tüdőm, 2 éves korom óta nem lélegzik. Mint mindenkinél a SuperGreens az első hetekben azokat a betegségeket, problémákat kezdi el gyógyítani, amelyek az adott személy szervezetében vannak. Nekem a tüdőmmel és az allergiámmal kezdte. Fűre, fára, virágra, kutyára, macskára, poratkára, szóval szinte mindenre allergiás voltam. Egy hét után be is lobbant a tüdőm, tüdőgyulladásom is lett, de 3 hét helyett 1 hét alatt el is múlt, az orvosom is meg volt lepődve, nem értette a dolgot. Ha valaki, akkor én 42 tüdőgyulladással a hátam mögött ez tudom mit jelent és nagyon örültem, hogy ennyi ideig tartott csak. Az első héten úgy felerősödött az allergiám, hogy szinte a sok könnytől nem is láttam semmit sem, utána viszont elvágták, azóta is jól vagyok."

Vass Viktória

 

" Aztán 17 éves koromban „végérvényesen" visszakaptam nemkívánatos útitársamat, aki hozta a barátait is: rengeteg fajta étel-, állatszőr és pollenallergiát, asztmatikus rohamokat. Az allergiák természetesen a bőrömön ütöttek ki javarészt (a pollen kivételével, mert attól csak a Darth Vader-szerű hörgés maradt meg).

Három hete iszom intenzíven a SuperGreenst a Prime pH cseppekkel, napi 3,5 litert.

Két hét után próbából megettem egy rántott húst, és kíváncsian néztem anyám tekintetét, ahogyan az arcomat fürkészi ebéd közben (a rántott hús második falatjánál eddig vörösre váltott az amúgy igen fehér arcbőröm).

- Anya, látsz valamit? Vörösödök?

- Nem...

- De biztosan nem? Én nem érzek semmit.

- Egészen biztos?

- Egészen.

 

Kételkedve néztem a nővéremre, aki szintén a fejét rázta. Évek óta először nem durrant be az ekcémám attól, hogy búza hozzáadásával készült ételt ettem.

A múlt pénteken megettem 16 palacsintát. Csak úgy szolidan...

Semmi bajom nem történt azon kívül, hogy mozdulni sem tudtam az elfogyasztott mennyiségtől.

Mióta a SuperGreenst iszom, elmúlt az állandó orrdugulásom. És nem fogy el 3 nap alatt egy 100-as papírzsepi.

Pár hét leforgása alatt megszabadultam olyan problémáktól, amikről azt gondoltam, hogy a sírig elkísérnek majd. Féltem attól, hogy a gyerekeim örökölni fogják ezeket."

Petz Rita

pH csoda | A pH csoda atyja | Új Biológia | A pH CSODA című könyv | A savasodás tünetei | Lúgosítás | Belső fény | Az egészség itala | Fogyókúra - pH csoda | Lúgosító életmód | Termékrendelés | Más termékek | Méregtelenítés | Sportolóknak | Szépségápolás | Kapcsolat | Partnerek | Oldaltérkép
DreamSite: teljesen keresőbarát honlapkészítés