Rákos daganat - Supergreens és Prime pH sikerek
"2006. május 29-én léptem be a hálózatba azzal az eltitkolt szándékkal, hogy mindazt, amit a termékről hallottam - messziről jött ember bármit mondhat jelszóval - a családom vonatkozásában kipróbálom és az lesz számomra az igazi referencia.
Az én történetem a termékkel nem vidám és nem is úgy történt, hogy valaki meghívott egy előadásra és az ott hallottak alapján döntöttem a termék fogyasztása mellett. A lányom 2005-ben egy kemoterápiás kezelésen esett át, és ennek kapcsán találkoztunk az okokat kutatván a szervezet sav-bázis egyensúlyának fontosságával. A drasztikus étrendváltoztatás kapcsán a cukormentes cukrot keresve a lányom talált rá az MG Európa Kft-re, akik nem csak a terméket, hanem a tájékoztató anyagot is megküldték a lányomnak, aki azt továbbküldte. Az áttanulmányozás után én jelentkeztem a cégnél és kértem időpontot, hogy többet ismerjek meg a termékről. Ez megtörtént és az ott hallottak alapján azonnal beléptem a rendszerbe és 2006. június 5-től a családom a termék fogyasztójává vált.
Milyen változások történtek azóta?
- A férjemet 5 éve műtötték, azóta a Zantac 150-es savlekötő gyógyszert kellett szednie, reggel, este. Sajnos ez az adag már nem bizonyult elegendőnek, így az orvos Zantac 300-as savlekötőt írt fel, meg gyomortükrözést javasolt. A termék fogyasztását követő 2. héten visszaállt a 150-es adagra, és a 3. héttől nem szedi a savlekötő gyógyszert.
- A lányom a terméket fogyasztva több energiával rendelkezik, az esti fáradtsága megszűnt, reggel is frissebben, pihentebben ébred.
- A fiam, aki a termék fogyasztása előtt 120 kg volt, 8,5 kg-t fogyott annak ellenére, hogy az étrendjén nem sokat változtatott.
- Én orvosi papírokkal igazoltan az alábbi problémákkal küzdöttem:
- Jelentős súlyfelesleggel rendelkeztem. /Nem csoda, hiszen édesség-függőségem a környezetemben ismert volt, a kocsiban hagyott ilyen-olyan édesség maradványok a családom körében mindig lebuktatttak/. 12 cm-rel csökkent a csípőm szélessége. Ezt azért nem kilóban fogalmazom meg, mert nem biztos, hogy a fogyás rögtön mérhető kilóban jelentkezik!! A zsírszövetek térfogata nagy kiterjedésű, és először azt vettem észre, hogy nem feszülnek rajtam a ruhák. A harmadik héten már mások által is észrevehető változáson mentem keresztül, ami a fogyást, és az energiát illeti.
- Magas vérnyomásom miatt 3 féle gyógyszert szedtem. A 2. héten valamennyi gyógyszert elhagytam, amit ebben a formában senkinek nem ajánlok, inkább a fokozatos csökkentés utáni elhagyást. Én a drasztikusság mellett azért döntöttem, mert kíváncsi voltam az eredményre. Azóta is napi 3 alkalommal mérem a vérnyomásom, és minden rendben van.
- Május elején kezdődő asztmát állapítottak meg, amelyre kétféle pumpát és gyógyszereket írt fel orvos. A gyógyszert nem váltottam ki, mert már akkor vártam a termék megérkezését és tekintettel arra, 30 napig kiváltható a recept adtam egy esélyt a terméknek. Nem kellett a gyógyszereket kiváltanom! Az éjszakai sípolásom megszűnt, az állandó krákogásom jelentősen csökkent.
- A jobb lábamon tenyérnyi nagyságú fekélyszerű gyulladásom miatt egy éve az angiológián, az érsebészeten, a bőrgyógyászaton többször megfordultam és a fájdalom csak erősödött, ami már szinte elviselhetetlen égésbe, viszketésbe ment át. Jelenleg oly mértékben kezd visszahúzódni a gyulladás, amit magam sem hittem volna. A lábamról fénykép készült, az orvosi papírok és a lábam jelenlegi állapota a környezetem szerint önmagáért beszél.
- Összességében azt mondhatom el, hogy jól érzem magam, tele vagyok energiával és még egy fontos dolog. A körmeim kettéváltak, amire nagyon sokféle vitamint, meg kapszulát szedtem eredmény nélkül. Még teljesen nem szűnt meg ez a problémám, de látható és érezhető, hogy ez is javulóban van.
A részletesebb eredményről azért írtam, mert bármit csináltam eddig - fogyókúra, vitaminok szedése, stb. - még soha nem értem meg azt az élményt, -amit mindenkinek kívánok -, hogy ismerőseim megállítanak, megkérdezik, hogy mi történt veled, sokat változtál, jól nézel ki... Csongrádi Kata"
Gyógyulás előrehaladott rákból
"1984-ig egészséges voltam, amikor volt egy szívrohamom. Aztán az egészségem elkezdett hanyatlani. Három elzáródott artériát diagnosztizáltak nálam 1994-ben, 1995-ben pedig szívműtétem volt.
Egy évvel később az orvos daganatot talált a jobb vesémben. Ekkor kivették a vesémet.
Egy évvel azután, hogy eltávolították a vesémet, daganatot találtak a hólyagomban is. Eltávolították a daganatokat, és egy évig kemoterápián voltam. A rák három hónapra megszűnt a szervezetemben. Aztán újra előjött, megint megtámadta a hólyagomat, ezért újra megműtöttek.
A műtét után három hónappal az orvos behívatott az irodájába, és elmondta, hogy daganatot találtak a jobb tüdőmben. Néhány hónappal később megműtötték a tüdőmet is. Nem tudták az egész rákot eltávolítani, mert túl közel volt az artériához. Az orvosok azt akarták, hogy sugárkezelést kapjak, de mivel tüdőtágulásom volt, ha végigcsináltam volna a kezelést, belehalhattam volna.
Ezért úgy döntöttem, hogy nem vállalom. De tudtam, hogy nem fogok túl sokáig élni.
Ezután találkoztam Paul Olearnickkal. Mesélt nekem a Lúgosító programról.
Elkezdtem fogyasztani a termékeket, és zöldségdiétát tartottam. Kilenc hónapig voltam a programon.
Három héttel ezelőtt volt egy IVP (vesevizsgálat), és az orvosok nem találtak egyetlen tumort sem - sem a bal vesémben, sem a hólyagomban.
Két héttel ezelőtt volt egy CT vizsgálatom is, és az orvos azt mondta, hogy a tumor visszahúzódott, semmi károsodást nem okozott, a mérete pedig borsószem nagyságú, és lapos. Az orvos azt mondta, hogy nagyon jól nézek ki, így bármi is az, amit csinálok, folytassam!
89 kg-ról 72 kg-ra fogytam, tudok sétálni és dolgozni, fulladozás nélkül. Nagyszerűen érzem magam, és én ezt a lúgosító táplálkozásnak tulajdonítom.
A fentieken kívül cukorbeteg is voltam, magas koleszterin- és triglicerid-szintekkel. Ezek mostanra mind normálisak.
Köszönöm Paul Olearnick-nak, hogy bevezetett ebbe a programba!
Áldja meg az Isten, dr. Young!
S. L. Slane, 67 éves férfi "