Sportolóknak
Dr. Robert O. Young 2008. május 31-én, Budapesten tartott előadásán elhangzott, az egy tévhit, hogy a sportolóknak állati fehérjéktől nőnek meg az izmai, ugyanis nemrég folytatott kísérletet 800 fő bevonásával ebben a témában. 400 fő csak növényi (azaz lúgosító) táplálékot és italt vett magához több hónapon keresztül, 400 fő pedig állati fehérjéket fogyasztott (köztudottan savasító ételek).
Az eredmény: Akik lúgosító életmódot folytattak, azoknak mind az izomzata, mind a csontsűrűsége jelentősen megerősödött a másik csoportéhoz képest, sportteljesítményük nagyobb, állóképességük jobb, energiaszintjük magasabb lett.
Mivel a sportolásból eredő izomlázat a hirtelen összegyűlt, elszállításra még nem került sav okozza, így akik lúgosan étkeznek, valamint kellőképpen hidratálják magukat, azoknak nem keletkezik izomlázuk sem.
Megemlítette, hogy egy savasító életmódot folytató sportoló ki van téve annak a veszélynek, hogy a savak, zsírréteg híján nem tudnak a zsírszövetben várakozni, megtámadják a létfontosságú szerveket, pl. kikristályosodnak az artériában, és elzárják azt.
Így halt meg 31 éves korában egy világbajnok futónő.
A test mindig létrehoz savakat, túllúgosítani nem lehet, mivel az arány önmagáért beszél:
20 egység lúg semlegesít 1 egység savat.
Nagyon lényeges kérdés, milyen ételt, italt fogyasszon egy sportoló, noha a sportolás nagymértékben elősegíti a savak/ méreganyagok távozását a nyirokrendszerből, a testből, a kiválasztó szerveken keresztül, pl. a bőrön keresztül, izzadással. Fontos ugyanis, hogy a nagy megterhelésnek kitett izmok és izületek ne merevedjenek, húzódjanak, szakadjanak, gyulladjanak be a test, mint környezet általános elsavasodása miatt.
A lúgosító ital fogyasztásából, s a lúgosító étrend bevezetéséből eredő tapasztalatok azt mutatják, hogy van megoldás a sportolók számára is.
A SuperZöldek zöldség- és növénypor, valamint a pH oxigenizáló cseppek segítségével nem csak a sérülések kerülhetők el, hanem a teljesítmények is fokozhatók.
Példaként említeném Szávay Ágnes, fiatal magyar teniszcsillagunkat, aki a lúgosító ital fogyasztásában is élen jár, és élvezi annak minden előnyét a sportkarrierje során.
Mészöly Kálmán az Esti Frizbiben beszél arról, hogy a zöld italtól elmúlt a köszvénye, helyreállt az egészsége, és újra sportol.
Klikk ide a videó megtekintéséhez!
A DOPPINGELLENŐRZŐ vizsgálat eredménye: "Nem dopping" De mi tudjuk, mégis energizál, állóképességet és teljesítményt növel, izmokat és csontokat erősít, jó formában és kondícióban tartja a sportoló testét-lelkét.
Siker:
"Végül két hete részt vettem egy igen kemény edzőtáborban. Mindig is sportoltam, de ilyen komolyan már vagy jó 20 éve nem edzettem. 10 hónapja, 41 évesen kezdtem harcművészetet űzni, és a nyári edzőtáborban én is részt vettem. Nagyon kemény volt: napi 2x3 óra edzés. Csak egy gyakorlat a sok közül: napi 400 fekvőtámaszt csináltunk. És NEM VOLT IZOMLÁZAM!!! Persze éreztem, hogy dolgoztam, de nem volt az a bénító izomláz, ami az első néhány napban mindenkit elér egy ilyen terhelésnél. Szóval, csodálatos ez a termék.
A bőröm is megszépült, egyenesen fiatalít a SuperZöldek. Aki még nem próbálta ki, tegye meg. Meg fog lepődni, hogy mire képes ez a termék... "
Szunainé Glatz Henriette