Túlsúly - Super Zöldek por és lúgosító csepp sikerek

 

"Kedvenc ételeim akadtak bőven, úgymint: Csülök pékné módra, Bajor csülök, Pacal pörkölt, Bécsi szelet, Vörösboros marhalábszár-pörkölt pirított tarhonyával, Bográcsgulyás, Babgulyás, Töltött káposzta, Székely káposzta és a többi népies étel, lehetőleg négylábú legyen.

Akadt is túlsúly bőven. Imádtam enni és természetesen inni is. Még arra is figyeltem, hogy a köztes időkben a „jó közérzethez" hány sört szavazzak meg magamnak, sőt azt is tudtam, hogy ez nem az ideális irány, de hittem benne, hogy változtatni a jövő héten sem késő, esetleg hónapok elteltével sem. A kilók persze gyarapodtak szépen és a változtatás ideje is egyre arrébb tolódott.

 

2006. májusában aztán eljött a cselekvés ideje, amit az váltott ki, hogy a kisebbik lányommal, aki különböző - gyógyíthatatlan - betegségeket /vele született ekcéma, liszt érzékenység, a szinte összes létező allergia/ tett már át múlt időbe egy lúgosító-energizáló ital segítségével, hosszasan elbeszélgettem arról, hogy a szervezetünk kémiai egyensúlyának felborulása milyen biológiai folyamatokat idéz elő.

Ennek hatására aztán mindent elolvastam, amihez csak hozzájutottam, elkezdtem a lányom által megismert lúgosító-energizáló táplálék kiegészítők fogyasztását és megpróbáltam változtatni étkezési szokásaimon.

Jóval kevesebbet és ritkábban eszem húsféléket, inkább egy kis halat és rengeteg salátát.

Zöldségeket /amit egyre jobban kívánok/ wokban elkészítve, oliva olajjal, lehetőleg frissen vásárolva.

Az eredmény: 16 kg súlyvesztés, nagyszerű közérzet, rengeteg energia.

Azóta már hiszek abban, hogy egy hanyatlásnak indult egészségi állapotot egy kis segítséggel és egy kis odafigyeléssel vissza lehet fordítani, az optimális egészséget pedig egy életen keresztül meg lehet őrizni."

 

„Bocs, véletlenül lefogytam, nem direkt volt!

 

Nem akarok senkit megbántani vagy felidegesíteni. Nem érzem magam nagy „fogyókúra-szakértőnek" (életemben sohasem fogyókúráztam még, és most sem teszem!). Így a tudatlanok pimaszságával mesélem el, hogyan is csináltam én... Mit is? Hát azt, hogy az InnerLight termékekkel 4 hét alatt 10 kilót fogytam. Pedig, Isten bizony eredetileg nem is volt ilyen célom!

 

Mitől fogytam le? Attól, hogy rengeteg információt szereztem, és azután alkalmaztam, amit az InnerLight tanácsadóm küldött vagy mondott, illetve feltettem a kérdéseimet, ha Dr. Young szavainak vagy írásainak ellentmondó adatokat találtam (például az Interneten). S mert többet is akarok fogyni most, hogy már így belejöttem, megrendeltem Dr. Young A pH csoda című könyvét, és jelenleg olvasom angolul (csak tiszta forrásból!).

Szóval ezeket a dolgokat nem csináltam, amiktől „véletlenül" lefogytam:

Nem ittam meg napi 4-5 liter Supergreenst, pedig 100 kiló körül voltam. Megittam viszont a 2-3 litert mindennap. (Már tudok 4 litert inni gond nélkül.)

Nem kezdtem el edzeni, futni, stb. Ugyanazt az ülő életmódot folytattam.

DE: nem ettem, vagy csak minimális mértékben ettem olyasmit, amit a savasító ételek közé sorol Dr. Young, ugyanakkor nem voltam rest kipróbálni jó párat a lúgosító recepteket tartalmazó, magyar nyelvű kis szakácskönyvben található ételek közül - pontosabban megenni, amit a feleségem közülük elkészített. Nem hőköltem vissza attól, hogy addig ismeretlen dolgokat betegyek a bevásárlókocsiba hétvégén. Nem féltem bemenni a fitotékába, ha nem tudtam, honnan szerezhető be valami, ami nem volt otthon.

Nem maradtam fenn sokáig éjszakánként a számítógép előtt ülve, tehát nagyjából szakítottam egy sokéves rossz szokásommal. Ez is segített szerintem.

Nem egyfolytában arra koncentráltam, hogy: „Jaj, mikor megy már le egy kiló?" A kilók minden különösebb erőltetés nélkül, maguktól mentek le. Volt olyan többször is, hogy egyik napról a másikra 1 kiló. Nem akartam „saját magammal szkanderezni" az étkezés területén, tehát direkt nem ettem „vacak" dolgokat, viszont egész nap ettem kígyóubit, répát, karalábét, paradicsomot és nem sózott tökmagbelet. Mióta „fogyókúrázok", ironikus módon egész nap eszem - ezzel idegesítve jobb sorsra érdemes kollégáimat (főleg a hölgyeket).

 

És itt van, hogy mit csináltam: ittam, ittam és ittam, főleg délután, mert reggel általában csak egy grapefruit-ot ettem pár szem mandulával. Azután este egy darabig „normális" (értsd: nem csak lúgosító ételekből álló) vacsorát ettem, hogy úgy érezzem, nem maradt el semmi olyasmi, amin gondolkodnom kellene az ágyban. De az igazság az, hogy semmiféle étel után egy percig sem sóvárogtam. Nem is tudom, milyen az (ezért így utólag is elnézést kérek.)

Ez talán szerencse vagy alkat kérdése, de tény, hogy nálam ilyen nem volt.

Mialatt fogytam, egyszer sem éreztem azt, hogy éhezem, vagy hogy többet kellene ennem, mert nincs energiám. Volt és van elég energiám. Sőt, több esetben csak azért vacsoráztam, mert nem akartam, hogy a feleségem egyedül egyen vagy dühös legyen, hogy otthagytam a főztjét. Ez az 1 hónap úgy telt el, hogy sokszor élveztem azt az érzést, hogy egy picit éhes vagyok, mert az igazat megvallva ezt már nagyon régen nem éltem át. Valószínűleg azért is híztam meg több mint 20 kg-mal a „versenysúlyom", azaz a 20 éves koromban elért súlyom fölé, mert nagyon sokszor akkor is ettem, amikor nem is voltam éhes. Látom már, hogy ez egy teljesen felesleges dolog, és most már nem eszem meg úgy egy főétkezés mennyiségű ételt, hogy nem vagyok éhes. Enni (főleg egy főétkezést) akkor, amikor nem is vagy igazán éhes - ez egy rossz szokás, és le kell szokni róla, szó szerint.

Viszont inni, amikor nem voltam szomjas - ez egy olyan szokás, amit magamra kellett erőltetni kezdetben. De amikor megfigyeltem a testem, akkor láttam, hogy ha nem iszom meg a napi 3-4 liter folyadékot, akkor kiszáradási tünetek jelennek meg. Legalábbis nálam: kicserepesedik az ajkam, és a bőröm hámlani kezd az arcomon. Ha iszom eleget, ezek azonnal megszűnnek.

Csak most, az első hónapon túl, vagyok képes meginni 4 liternyi folyadékot. Most már kombinálom: pár csepp citrom és kevesebb zöldpor egyszer, azután több zöldpor és több citrom (mondjuk egy citrom leve 1 literbe), majd a hagyományos Supergreens keverék, mindenféle citrom nélkül. Így nincs az az érzésem, hogy ugyanabból a dologból le kell gyűrni egy csomót naponta.

Az elmúlt hónapban többször előfordult (azaz most újból, mert 5-10 éve ez rendszeres volt), hogy 10 évvel fiatalabbnak néztek (38 éves múltam, és huszonévesnek néztek, de tényleg!), s többen teljesen spontán megkérdezték, hogy: „Te lefogytál, nem?"

 

És bár ez egy „fogyókúrás élménybeszámoló", leírom azért azt is, hogy számomra ez így utólag persze fontos, de nem ezt akartam eredetileg. Amit titkon reméltem, az az volt, hogy megszűnnek az asztmás fulladásaim, amik nyaranta rendszeresen visszatértek. Kiskoromban ugyanis csúnyán fulladtam, és olyan allergiás voltam, hogy pl. 13 évesen 13 különféle gyógyszert kellett szednem egyidejűleg. Azután 15 éves koromtól elkezdtem „badizni", és nagyon megváltoztattam az étrendemet. Ekkor következett 10 szép esztendő, amikor nem volt sem allergia, sem asztma. Kinőtte - mondták az ismerősök. Hát nem nőttem ki! 25 éves koromban - ha nem is a korábbi súlyossággal, de - visszatért a fulladás nyaranként. És ez nagyon bosszantott és nyomasztott az elmúlt 10 év során. Mióta iszom a Supergreens italt és eszem a lúgosító ételeket (ja, és a tojás, a tej, cukor, liszt kiiktatva), nem fulladtam. Pontosabban: az első tíz napban még kb. 5 alkalommal éreztem úgy, hogy be kell fújnom az asztma sprét (hörgőtágító hatású), nehogy baj legyen. Majd, mivel akkor sem volt baj, amikor nem fújtam be, egyszerűen nem is gondoltam már erre. Egy hónap allergia/asztma nélkül ebben az időszakban, amikor mindenki a pollenekkel van elfoglalva - ez az igazi eredmény számomra. Persze a fogyás is könnyebbé, kényelmesebbé teszi az életemet, és ha már így alakult, akkor nem is állnék meg 85-86 kilóig. Most már elszemtelenedtem!

Szóval, be fogom bizonyítani, hogy pár hónap alatt igenis le lehet fogyni 20 vagy annál is több kilót, ha az ember issza a Supergreens + Prime pH kombinációt a megfelelő mennyiségben; nem tesz keresztbe saját magának azzal, hogy gyakran eszik olyan dolgokat, amikről nagyon is jól tudja, hogy savasítanak; kipróbálja mindazokat a recepteket, amiket a lúgosító ételekből készíteni lehet, illetve minél több dolgot (hagyma, ubi, karalábé, saláta, paradicsom, paprika, retek) nyersen eszik.

Biztosan lesz egy pár negatív élmény is - kaják, amik nem sikerülnek jól, vagy ételek, amik egyáltalán nem ízlenek. De ha nem adjuk fel, és céltudatosan kísérletezünk, akkor elérjük, amit akarunk.

Szóval ne felejtsd el, hogy csak akkor egyél (egy nagyobb étkezést), ha tényleg, de tényleg éhes vagy. Ha nem vagy tényleg éhes, akkor edd végig a napot! Folyamatosan egyél ubit, paradicsomot, tökmagot, répát!Abba ne hagyd! Ha folyamatosan eszed ezeket, soha nem leszel annyira éhes, hogy „valami rendes kaját" kívánj! Szerintem ez a dolog titka: megállás nélkül olyasmiket enni, amik lúgosítanak.

Lehet, hogy ez neked nem tűnik jó ötletnek, és lehet, hogy neked mindez nem is jön be. De legalább próbáld ki 1-2 hétig, hátha mégis. Az a lényeg, hogy találj ki olyan utakat-módokat, amik nem mondanak ellent az Új Biológia elveinek, és próbáld ki, neked melyik jön be legjobban.

És szívd magadba az információkat, tudj meg minél többet a témáról, hogy biztos lehess benne: nem valami zűrzavaros kavarást művelsz „egészséges táplálkozás" címén. Tartsd magad ahhoz, ami az Új Biológia alapelveiből egyenesen és logikusan következik.

 

Sok sikert és - ha fogyni akarsz - fogyást!

2007. július 20.

Kárpáti Péter

 

" A fiam, aki a termék fogyasztása előtt 120 kg volt, 8,5 kg-ot fogyott annak ellenére, hogy az étrendjén nem sokat változtatott.

Én jelentős súlyfelesleggel rendelkeztem. /Nem csoda, hiszen édesség-függőségem a környezetemben ismert volt, a kocsiban hagyott ilyen-olyan édesség maradványok a családom körében mindig lebuktattak./ 12 cm-rel csökkent a csípőm szélessége. Ezt azért nem kilóban fogalmazom meg, mert nem biztos, hogy a fogyás rögtön mérhető kilóban jelentkezik!!! A zsírszövetek térfogata nagy kiterjedésű, és először azt vettem észre, hogy nem feszülnek rajtam a ruhák. A harmadik héten már mások által is észrevehető változáson mentem keresztül, ami a fogyást és az energiát illeti."

Csongrádi Kata

 

"A rohanó, stresszes, zaklatott életemben és az évek alatt beszedett rengeteg gyógyszernek köszönhetően sikerült 20-25 kg-t híznom, és még a különleges módszerek sem segítettek.

Az InnerLight-nak köszönhetően elkezdtem fogyni, pár hét alatt 9 kg-t fogytam már, és szinte mindent eszem, persze az egészségtelen ételeket már nem nagyon kívánja a szervezetem!

EZ HIHETETLEN!

Aki nem volt soha kövér, az nem tudja milyen, ha valaki szeretne fogyni, de nem sikerül, csak hízik! Az emberek előszeretettel tesznek megjegyzéseket és lekicsinylő pillantásokat az olyan emberre, aki az általuk hitt tökéletességtől eltér, és persze fogalmuk sincs milyen lelki traumát okoznak ezzel még pluszban!

Mindenkit szeretnék bátorítani, VAN MEGOLDÁS!!!! Ráadásul nem is kell magunktól mindent megvonni, hiszen a lúgosítással a szervezetünk szinte magától elkezd beállni az ideális súlyára, ez a vékony emberekre is igaz! Halljátok, van remény hízni! Pedig tudom, ez sokszor szinte sokkal nehezebb, mint fogyni!"

Vass Viktória

pH csoda | A pH csoda atyja | Új Biológia | A pH CSODA című könyv | A savasodás tünetei | Lúgosítás | Belső fény | Az egészség itala | Fogyókúra - pH csoda | Lúgosító életmód | Termékrendelés | Más termékek | Méregtelenítés | Sportolóknak | Szépségápolás | Kapcsolat | Partnerek | Oldaltérkép
DreamSite: teljesen keresőbarát honlapkészítés